Bizonyos épületek néha olyanok, mint a bálnák, akik partra vetik magukat, megfeneklenek, úgy kell őket emberi erővel újra vízbe tenni. Hogy miért csinálják ezt a bálnák, én nem értem, mint ahogy azt sem, hogy miért tátong lelassult légzéssel az Ifipark két tornya és lépcsősora a Duna-parton, miközben apám s anyám idejében ez volt a legmenőbb hely, ahova kizárólag nyakkendőben lehetett bemenni. (Ezért aztán aki a társaságból már bement, az kiadta a rácson át a többieknek a nyakkendőjét. A szerk. apukája) Az is végtelenül furcsa, hogy amikor a pesti oldalról egy amolyan elnagyzolt, büszke mozdulattal átmutatok a budai oldalra, mit látok? Egy óriási cinikus betonvigyort gusztustalanul rácsöpögni a Rózsadomb zöldbe borult gerincére, ami alatt szerényen megbújik a romjaiba szakadt Frankel Leó úti ál-törökfürdő kibelezett, kupolás épülete, és a Malomtó vadregényes tava. Betört üveg- és alukerítés megett.
A Frankel Leó úti ál-törökfürdő épületromja a Malomtó mellett |
Projektemhez tartozik az, hogy a süllyedni készülő „hajók” köré/belé/elé kulturális programokat szervezzünk. Ennek két célja van. Egyrészt a korábban remekül felvezetett helyszínspecifikus alkotásra való ösztönzés, másrészt a tömegek odavonzása egy olyan épülethez vagy területhez, aminek érdekében már ideje lenne tenni valamit.
Későbbi részletezéseimben talán jobban érthetővé válik, hogy miként is képzelem ezt. Addig is buzdítanék mindenkit, hogy bátran tegye fel kérdéseit, ha van, illetve nyugodtan szóljon hozzá az egyes témákhoz. Minden párbeszédet nagyon szívesen veszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése