GERILLA KÖRNYEZETSZELIDÍTÉS

Ezt most egy általánosabb fejezet lesz.

Bár alapjában véve optimista ember vagyok, a közigazgatásba fektetett bizalmam már nem a régi. Ha a hivatalokban csupa nyitott, kreatív, lelkes, huncut lélek ülne, akkor még látnék esélyt, de az ilyen típus nem túl gyakori arrafelé. Anyagi támogatás sem hull alája oly könnyedén a magasból, pláne nem, ha művészetről van szó. Amit nem is bánok, mert így legalább nem kell megfelelni senkinek.

Az alulról jövő kezdeményezéseket támogatom. Magamban bízom és a környezetemben. Azokban, akikkel közös gondolkodással és erővel jutunk el valahová. A közösségekben bízom.

Ha nagyon filozofikus akarok lenni, az élet szerintem nem arról kéne, hogy szóljon, hogy tanuljunk, dolgozzunk és pénzt keressünk. Leegyszerűsítve a gondolataimat, felvállalva minden közhelyet: az élet az élvezetről, az örömökről, a biológiai értelemben vett szaporodásról (jó, hívhatjuk családalapításnak, de akkor is az a lényeg, amit először leírtam), a boldogságról kéne, hogy szóljon. És most mindenkinek, aki félreértett, és az erkölcstelenség netovábbjával azonosítja elméletemet, mondanám, hogy ebben benne van a múlt értékeivel való azonosulás, a szabadság érzete, a gyermeki (de nem csak gyermekkori) megtapasztalás öröme, az alkotás, az önkeresés útvesztője kisebb-nagyobb sikereivel együtt, a természet felfedezése, a kaland. Ti is tudnátok folytatni.

Igenis azt gondolom, hogy az iskolában az ÉLETÖRÖMÖT kéne tanítani. Nem azt, hogy hogyan üljünk tizenéves kis vizslákként egyenes háttal a padban, sőt még a tárgyi tudás is háttérbe kéne, hogy szoruljon. Hanem azt, hogy miért és hogyan érdemes felfedezni azt a sok mindent, ami van és ami volt. És megalkotni azt, ami még nincs. Értékelni azt, ami jó, és MEGVÁLTOZTATNI AZT, AMI NEM JÓ. Projektem célja, hogy a lehető legtöbb tanárhoz (főleg osztályfőnökökhöz) eljussak, aki kicsit is nyitott erre a fajta gondolkodásra. Olyan pályázatokat szeretnék indítani, ahol iskolák és osztályok a várost és a vidéket járják, hogy saját maguk keressék a kalandot, a feladatot. Egészen apró ötletekkel már tarolni lehet. Csak végig kell gondolni, kinek mi hiányzik személyesen a környezetéből  a boldogsághoz. Így olyan ötletek is előtörhetnek, amik nem csak az én személyes ügyeim.

Én pl. szeretnék a földön ülni a barátaimmal szép belvárosi tereinket, mint ahogy Amszterdamban ücsörögnek a fiatalok a tereken. De jó lenne, ha ülőpárnákat helyeznénk el 1-2 városi tér sarkában, és arra buzdítanánk a járókelőket, hogy pihenjenek meg kicsit a téren. Nem kell fogyasztani, nem kell pénzt költeni, csak leülni a barátokkal és körbenézni, milyen szép ez a város. Otthon érezni magunkat az utcán is.

Meg szeretném, ha a foghíjtelkek legalább ideiglenesen megszépülnének. Milyen jó lenne, ha az iskola által összegyűjtött szelektív hulladék fém darabjaiból egy kisebb alkotócsoport hatalmas szobrot vagy installációt készítene egy ilyen telekre. Vagy ideiglenes petanque-pályát létesítenénk, amihez csak néhány zsák apró kavics kell csupán. A helyi gyerekek és öregek francia módra odajárhatnának játszani.

Petanque - hagyományos francia ügyességi játék

Azt is szeretném, ha kalandos játékba invitálnának, aminek során felfedezhetek eldugott kerteket, szobrokat, épületdíszeket a városban, és megtudhatok titkos információkat. Milyen jó lenne, ha a diákok élő társasjátékokat hoznának létre, mondjuk 1-1 kerületre lebontva, amit saját maguk készítenek elő, felkutatva az eldugott kincseket, információkat. Ezeket mintegy városi programokként meghirdetnénk mindenfelé, hogy bárki eljöhessen és részt vegyen a játékban.

Ilyen városban szeretnék élni. Ilyen emberekkel körülvéve. Szerintem még van remény.